Az előttünk álló új nyári szezonról kell egy átfogó képet adni, akkor a legfeltűnőbb jelenség ha divatról van szó, hogy visszatért a rövid, áttetsző és „cut out-olt”ruhák szexis megjelenése! Persze mondhatjuk, mi ebben az újdonság, hiszen már jó ideje a kifutók világában egy-egy fehérnemű, amely felsőruházatként engednek a kifutóra, szezonról szezonra fel-fel sejlik. Néhány szezont úgy éltünk meg, hogy a test pozitivitása abban nyilvánult meg, hogy trenden kívülinek érezhettem magam. Azt veszem fel, ami jól esik, én vagyok. Ez a stratégia marketing szempontból nem teljesen ideális!
A tervezők új módszereket találtak a szex értelmezésére a most következő napsütésekkel teli nyárra. A szexis megjelenés új definiícíója, a mini vitorlavásznak kifeszítése a testünkön, néhol áttetsző, de nem ott, ahol szexista lenne. Ott kivágott, ahol eddig nem az volt. Az új irányzat képviselői nem a megszokott testkép és a szexizmus összekapcsolódását jelentik. Kik is ők?
Supriya Lele és Nensi Dojaka. Hamar címlapokra kerültek, ahol a szabadon hagyott és áttetsző test a legjobb választás a magazinok címlapjára!
2022 -ben az egyik legfontosabb trend az újraértelmezett 70-es évek hedonizmusa.
A csábítás, lecsupaszított, de a testnek nem a legerotikusabb része az, ahol a legújabb nyári szettek kivágottak lettek.
A tradicionális olasz márka a Prada, mely az olasz hagyományos bőrművesség mellett a stílusok legnagyobb koktél keverője az idei nyári szezonra! A csábítás hagyományos interpretációját keverte egy design koktélba.
Újra bekeverte a fűzőt, a melltartók merevítőjét a mikro – mini szoknyákat, motoros dzsekikkel és hozzá adott egy visszafogott sarkú de extra hegyes orrú cica -pumps szandált, lehetőleg harsány színben. Ha ez nem volt elég kontraszt, akkor a koktélhoz ajánlja Derrick felügyelő régi gombos bőrkabátját. Az idei Prada show legújabb terméke a: „pulloverbra” és a „dressbra”
2022 nyári trendjeiből nem szabad komolyabb következtetéseket levonni. A világjárvány itt hagyta lábnyomát. Ez a nyár a kaotikusságról szól, a tervezők sajátos felfogásáról, legkevésbé sem kategorizálhatóak az irányzatok. Sok – sok személyes érzés, tapasztalás, félelem és remény kifejezése az, amit hol hedonizmussal, hol aszketizmussal jeleznek.
Senki sem tudja, hogy mit akar a világ!
Mikro-mini szoknya
Prada, Miu Miu, Dolce & Gabbanát, Versace, Bottega Venetát, és még az Armani és a ,, Chanel kifutók is tele miniszoknyákkal!
Motoros dzsekik
Acne, Miu -Miu, Supriya Lele, Balenciaga, Simone Rocha, Alexander McQuenn kollekcióik tele újraértelmezett bőrdzsekikkel.
„Color Me Free” vagyis a színek tesznek szabaddá!
Itt a Fashionawards oldalán már írtunk korábban erről. Itt olvashatjátok!
https://fashionawards.hu/euforia-dries-van-noten-meg-nem-tert-vissza-parizsba
Fukszia, viola fűzöld, mentazöld, sárga, meggypiros, ultramarin kék, kiwi zöld, színek a kifutókon és prezentációkban. Olyan érzéseket váltanak ki ezek a színek, mint egy latin tangót táncolnánk el.
Jöjjön az idei 2022-es nyár!
A semlegesekre a legcsekélyebb mentség sincs. A kifutókon a színkombinációk olyanok, mint a gyümölcskoktélok! Valentino kollekciójában a csokoládébarna, a málna és a kék finom hatást kelt, akár Rotko képein, hogy ne feltétlen csépeljük el a „latin” jelzővel az idei trendet.
Olyan tiszta!
A minimalisták 2022 nyarán különösen frissnek érezhetik a The Row és Peter Do ruháit. Az Alaïa divatház, ahol Pieter Mulier a kanyargós kötött tradícióval átfont ruhákat Picasso ecsetvonásait jeleníti meg ropogós fehér pamutra, méltán párosítható minőségével Rothko-val.
A Hermès és Chloe-nal-nél a fehér nadrágkosztüm újdonságnak tűnik, de komolyan reflektál a 70-es évek bohém divatjára.
https://www.instagram.com/supriya_lele/?hl=en
https://www.instagram.com/nensidojaka/?hl=en
be.com/watch?v=HQ4_lAB0p00 ( Prada)
https://www.youtube.com/watch?v=aC0a9vhoGSQ ( Miu-Miu)
https://www.youtube.com/watch?v=4uFv6pJbqZ4 ( Chanel)
https://www.youtube.com/watch?v=8IgxJ58Jmr4 ( Dries Van Noten)
https://www.youtube.com/watch?v=idA6Z-JHoyM ( Alaia)
Konsánszky Dóra 2022 május 7.
Comments are closed.